A bukott férfi (2)

Farkas Bálint  2008.06.09. 19:01

Csönd van. Néma csönd és hullaszag. Lassan beérnek a terembe, senki sem szól. Bent mindenki megáll egy pillanatra, lehajtja a fejét. Tisztelettel adóznak az osztály másik felének, annak a csoportnak, aki az előbb írta meg a matek témazárót. Ugyanitt, ugyanebben a teremben. Most, hogy beérkeztünk, látjuk az előző, véres óra nyomait. A csönd töretlen, csak egy-egy felszakadt sóhaj, egy-egy elgyötört lélek jajveszékelése hallatszik. A levegőben még ott vibrál a feszültség, még hallatszik a mostanra elernyedt agyak zakatolása, még érezni lehet a dolgozat fojtogató szagát, az emberi lélek kettéroppanását, ahogy elolvassa az első feladatokat, és még látni lehet, ahogy az utolsó füzeteket is kiemelik a padból. Csak végig kell nézni az elgyötört arcokon, csak rájuk kell pillantani. A sarokban zokogó lányok ülnek kupacba, egymást szorongatva, mintha valamiről végleg le kellene mondani, mintha valami kérlelhetetlenül, könyörtelenül, visszavonhatatlanul elszakította volna őket családjuktól, ismerőseiktől, barátaiktól. A férfiak is csak üveges szemekkel ülnek, nem beszélnek, nem néznek egymásra. Ma már kocsma sem lesz. Nem lesz semmi, mától nincsen semmi sem, nem létezik már az univerzum. Még a jó tanuló is szomorú, tudja, hogy némelyeknek most segített utoljára, némelyeknek most hallotta utoljára a könyörgő suttogását, tudta, hogy vannak, igen vannak olyanok, akik végleg el fognak távozni, vannak, igen vannak olyanok, akiknek nem tud többé segítő kezet nyújtani. Ezt ő mind tudja, igen tudja, talán már azt is sejti kik ezek. És ami a legfontosabb, ami a legelborzasztóbb, hogy ehhez neki is köze van, érzi, igen érzi, hogy ezek az elkárhozottak az ő lelkén is száradnak. Hogy lehetett neki bátorsága ahhoz, hogy ekkora terhet tegyen a vállára? Hogy volt mersze támogatásról biztosítani olyan sok embert, amikor tudta előre, igen, tudta előre, igen, már akkor tudta, igenis tudta, hogy nem juthat mindenki át az ő csónakjával, nincsen benne elég hely, mert ha túlterhelik, elsüllyed. És mégis, mégis, igent kellett hogy mondjon, nem mondhatott mást, nem volt más választása. Megpróbálta, tudta, igen tudta, nagyon is tudta, tisztában volt vele, hogy meg kell próbálnia, ugyanakkor azt is tudta, igen tudta, valóban tudta, hogy nem sikerülhet. Elmondhatja magáról ugyan, hogy egy darabig tartotta azt a bizonyos Földet a vállain, hogy már majdnem elhitte, hogy örökké így maradhat, de aztán mégis belátta, be kellett látnia, hogy el kell engednie a Hatalmas Golyóbist, mert agyonnyomja különben. Elengedte, és így lett Atlaszból Sziszüphosz. Hiába próbálta visszacipelni a Földet a hegyre, az újra és újra visszagurult. És most ő fenn a hegy tetejéről megint látja azokat, akik lenn maradtak, mert már nem segíthet. Büntetésből leláncolták, mint Prométheuszt, és mostmár csak egy fájó seb maradt neki, ami mire begyógyulna, egy következő, egy újabb, egy másik dolgozat tépi fel az Atlaszból lett Sziszüphosz később Prométheusz néven futó gimnazista kínzó emlék-hegét.